Napi hihetetlen...

Nem tudom, hogy sírjak -e vagy nevessek, mindenki tegyen a saját szája íze szerint...

Lány: - Jocó! Te nem szeretsz igazán engem!
Jocó: - Éééén?! Téged szeretlek az égenföldön a legjobban.
Lány: - De akkor miért nem teszel többször a száddal boldoggá engem?
Jocó: - Mert úgy szeretem ami a lábad között van!
Lány: - Jocóóó! Hát miért ne csókold akkor többször?


Jocó: - Mert úgy aggódom! ...félek, hogy eltűnik!
Lány: - ????
Jocó: - ...hát, mert a nyál ...nem hallottad? szinte mindent begyógyít...

(+18) Kicsi szexkaland, nagy csattanóval

...avagy, minden jó, ha jó a vége

...mármint a legvége

A Juli nevű barátnőm beszélt rá, hogy kísérjem el erre a céges bulira 

Jó, ez így egy ici-picit sántít, mert rábeszélésre az én esetemben egy ideje már esély sem volt. Ha valaki a terem végében kimondta a "buli" szót, én már csak azt kérdeztem, hogy hánykor és milyen ruhában?

Hát, igen. Mióta a Bálinttal szétmentünk kicsit felpörgött az életem. Valljuk be, bár vidáman, de azért kissé kétségbeesve próbáltam behozni a vele töltött két évemet.

Na, persze az ultrakönnyed és laza életemre kreáltam ám egy halom szabályt is

Amiket már csak azért is élveztem, hisz bármikor felrúghattam, vagy megváltoztathattam önkényesen. És ettől még inkább elcseszettül jól éreztem magam.

Mint, például akkor este is éppen ezt tettem. Tiltva volt ugyanis a házinyúl.
És ugyan ez nem volt egy tipikus "belsős helyzet", de valahol mégiscsak az volt. Ez egy olyan céges buli volt ugyanis, ahová régebben én is bedolgozgattam. És ezekben a helyzetekben van az, hogy mindenki ismer mindenkit. Aki nem, az is. Mert valakit, akihez tartozik, azt biztos... szóval kínos, bizonytalan és hót zicher, hogy magyarázkodós végű dolog lesz belőle. "Kell a francnak!"- mondtam ezt, eddig az estéig.

Dehát, amikor a fehér-lovas herceg hív...

Akkor menni kell. Jó, lehet, hogy nem volt épp egy herceg, lovat meg be sem engedtek volna a bárba, de, hogy ellenállhatatlan volt, az biztos.
Nem magas, nem alacsony, nem szőke, nem barna, nem trendi, nem suttyó... minden pont úgy, ahogy én szeretem. Vastag ajkak és ápolt kéz. Mit mondjak még? Tökéletes volt.
Kábé egy perc múlva már kikérte az első közös kört a pultnál és négy perc múlva már a fenekem nézte, ahogy neki táncolok. Mert bárki kért is fel, éreztem, hogy folyamatosan néz. Sok számot táncoltam így végig, a tekintetétől kísérve.

És kitüntető figyelmét meg is háláltam rendesen. Minden "piszkos-tánc"-tudásom bevetettem a szórakoztatására és persze egyre jobban élveztem.

Mikor épp bosszantott volna már, hogy nem kér fel, odajött és finoman kézenfogva, kisétált velem a táncparkettről

Megkérdezte van -e kabátom, vagy táskám, szóval, amit össze kellene szedni, mert jó lenne indulni. Meg sem kérdeztem, hová megyünk, csak kértem egy percet és sebtiben összekaptam a cuccaimat. Intettem a Julinak, hogy tudja, hogy leléptem és indultam a kijárat felé. Ott állt kabátban, kinyitotta az ajtót és egy taxiba tessékelt kedvesen. Elegánsan bemondta a címet, én pedig megcsókoltam. Minden olyan magától értetődő volt.


Mintha teljesen normális lenne, hogy egy idegen pasival, egy ismeretlen lakás felé tartok...
Nem hiszek a szerelemben ami első látásra jön, de a szemérmetlen kémia hatását nem tudom nem elismerni.

Olyan volt a pasi, mint egy mágnes

Ahogy beszélt, ahogy érintett, ahogy vezette az eseményeket... nem lehetett neki ellent mondani. Egyszerűen annyira biztonságban éreztem magam vele, hogy eszembe sem jutott, hogy lehetne másként is. Azt akartam, amit ő mondott.
Nem volt lehengerlő, nem volt az az egymásnak esős vágy, egyszerűen csak nem akartam nem mellette lenni.
Volt már sokszor olyan, hogy egy férfival alig jutottunk el a liftig, de ez most kicsit sem volt olyan. Éreztem, hogy kíván és persze már én is eléggé rá voltam pörögve, de nem azt kívántam, hogy söpörje le az íróasztalt és dugjon meg nagyon.

És nem is úgy történt, valóban

Bementünk, bort töltött, zenét kapcsolt és felkért táncolni. Huhh... "hanyas évek is??", - ez jutott eszembe hirtelen - de a következő percben már teljesen átadtam magam az élménynek. Gyengéd volt, kedves és finom. Hosszan csókolóztunk és elképesztő lassan szabadított meg a ruháimtól. Ahogy egyre pucérabbá váltam, úgy nőtt a csodálata. Hihetetlen volt. Minden testrészemért külön rajongott.

Végül a kanapéhoz táncoltunk és finoman ledöntött rá

Minden mozdulata annyira figyelmes és határozott volt. Egy cseppnyi kapkodás sem volt benne. Tudatos és őrjítően profi volt. És akartam. Oda akartam adni magam neki teljesen. Imádtam, ahogy végigcsókol, ahogy levegőt vesz, ahogy széttárta a combjaimat... a kanapé elé térdelt és addig csókolta a puncim, amíg kegyelemért nem könyörögtem. Nem volt erőszakos, vagy ilyesmi, de egyszerűen nem tudtam még mindig kikerülni a hatása alól. Az volt, amit ő akart. Nem tudom milyen iskolába járt, de, hogy a nők nyelvén megtanult beszélni, az biztos.

Lenéztem és láttam a csillogó szemeit

A fél arcát még mindig eltakarta a combom, de éreztem, hogy mosolyog. Nézett és lassan felemelkedett. Fölémhajolt és folyamatosan a szemem nézve lassan belémhatolt. Hatalmas farka volt. És pontosan úgy csúsztatta és olyan ütemben és olyan mélyre, hogy akkora orgazmusom volt a végére, hogy azt hittem leszakad a plafon. Ha a szája tökéletes volt, a farka volt a... a... fogalmam sincs. És nem tudom mi hatott rám jobban, hogy végig a szemembe bámult, vagy, hogy tényleg pontosan ismerte, hogy a testem mire vágyik, de totál lenyűgözött az biztos.

Hajnalig szeretkeztünk

A lakás minden helységében. A nappali után a fürdőkádban, a konyhaasztalon és persze a hálóban is. Az, hogy velem profin bánt az egy dolog. De a saját farkát is úgy kezelte, mint egy "precíziós műszert". Tökéletes megállások, tökéletes kilövellések... minden, minden az volt. Szinte ijesztően is azok. Reggel hazaérve még sokáig nem tudtam elaludni. A sok varázslatos pillanat közé becsúszott egy kis kétely is. Hogy a francba ilyen szupermen ez a pasi??

Délben ébredtem

Sokszor keltem már nehezen, de most kicsit szarabb volt az átlagosnál is. Nemcsak a fejem zúgott, de a puncim is viszketett. Nem kicsit, nagyon. Egy óra múlva már csípett és égetett is. Nabasszus! Nézegettem a dokim beosztását meg elérhetőségét, de bárhogy agyaltam is, tuti, hogy hétfő reggel nem fogom tudni elérni. És a hétfő az még egy egész nappal odébb van. Felhívtam a barátnőmet, miután egy óra múlva már a falat is lekapartam volna. Simán lehülyézett és betolta az "ilyenkor mindennap számít" reklámdumát és elzavart az ügyeletre. Ok. "Hát ilyen se volt még" - gondoltam és sziszegve lezuhanyoztam.

Szinte senki nem volt a váróteremben

Szerencsére... pedig ezen izgultam a leginkább. Szóval nem kellett sokáig várnom, amíg meghallottam a hangosban a nevem, és hogy kettes kezelő. Szinte boldogan ugrottam fel, hogy "végre!" - mindjárt vége és túl leszek életem legnagyobb cikijén, de az csak abban a pillanatban kezdődött, amikor beléptem a rendelőbe. Szerintetek ki ült ott, doktor nőgyógyász felirattal, fehér köpenyben??

...

Női bölcsesség, palacsintasütéshez:

Az utolsó legyen inkább indokolatlanul vastag, 

mint kicsi és vékony! ;)

(Tünde)

A tudás hatalom! Ez esetben pedig, kifejezetten egy életre szóló!

Nem biztos, hogy mindenki született őstehetség...

...és, mert jó pap is holtig tanul...

...és képezni magad sohasem késő...

Szóval csináld, csináld, jól csináld! 

Forrás: http://reseauinternational.net/des-cours-de-fellation-en-russie/

(+18!) Barátságos extrák és egy kis hab a tortán

Azt kérte, hogy ne csengessek, csak menjek be bátran, mert valószínűleg nem fog tudni ajtót nyitni...

Esküszöm, meg sem fordult a fejemben, hogy visszakérdezzek, vagy gondolkodjak bármin is...
A fősuli óta a legjobb barátom volt. És bár nyilvánvalóan éreztünk némi vonzódást egymás iránt, barátságunkat foggal-körömmel védtük a sérülés lehetőségétől.

Szóval szex, szerelem, vagy bármi ami bekavarhat, szóba sem jöhetett.

Bandukoltam fel a másodikra bőszen, cipelve a nagy táskám 

Igencsak szedtem a lábam, mert már három hete nem találkoztunk. Most eszméltem rá, hogy mennyire hiányzott. Voltam közben nyaralni is... hoztam is neki vásárfiákat, meg az anyu is küldött ezt-azt, a táskám többi része meg a nálam hagyott pulcsijaival volt tele. Folyton ott hagy valamit. Minden nagytakarításnál egy sporttáskányi göncöt kell vissza cipelnem hozzá. Mindegy, hát ő a Gergő, Őt már csak így szeretjük ;-)

Benyitottam az ajtón és hangosan "sziázni" kezdtem

Csak valami halk válasz jött a nappaliból... valami inkább ijesztő, mint megnyugtató, így gyorsan beléptem. A szívem hevesen kalapált és semmit sem láttam a hirtelen sötétben.
- Jól vagy?? - kiáltottam izgatottan és füleltem, mint az idióta nyomozós filmekben. Fogalmam sincs mit gondoltam, de rohadt bizarr volt a helyzet és éveknek tűnt mire válasz érkezett.
- Perszehogy jól! Mi bajom lenne? - a hangja rekedt volt, mint aki rég nem szólalt meg és nehezére esne a beszéd... nem lettem sokkal nyugodtabb.
Léptem a hang irányába, hunyorogtam és kezdett derengeni a kép. A kanapén ült, félig hátradőlve, meztelenül és egy eszméletlenül gyönyörű nő lovagolt rajta, háttal neki, vagyis pont szembe velem. Megrökönyödtem és a földbe gyökerezett a lábam. Egy pillanatra azt gondoltam, hogy odamegyek és felpofozom. De úgy isten igazából. De ahogy néztem őket, valójában sokkal inkább felizgatott a látvány, mint, hogy felbosszantott volna.

Esküszöm, én ilyen szép nőt még soha életemben nem láttam

Vagyis persze igen. Újságban. Nade hús-vér, élő kiadásban sosem. És ott lovagolt életem legjobb barátján. Két lépésre álltam tőlük. Gergő üdvözlőn tárta szét a karját. Magam sem értem, de engedelmesen odaléptem és megöleltem... persze bénán, ahogy a helyzet engedte, de mégiscsak ölelés volt.
- Ebből nem hagyhattalak ki - súgta a nyakamba - Azt teszel vele-velünk, amit csak akarsz. Ha akarod hozzám egyáltalán nem is kell érned. Ne menj el, kérlek! - a legdurvább az volt az egészben, hogy a nő egy pillanatra sem hagyta abba a vonaglást.

Nem válaszoltam, csak csendben hátrébb léptem

És bár első pillanatban tényleg legszívesebben hanyatt-homlok elrohantam volna, valami erő nem engedett mozdulni. Csak álltam ott és nézetem a "mozit" még jó néhány percig és bevallom, őrülten izgató volt. A látvány, a hangok, az illatok... nem bírtam tovább. Odaléptem, közvetlenül a nőhöz. Olyan közel volt, hogy éreztem a leheletét. Lehúztam a pulcsim, majd kibújtam a pólómból is. Az arca pont a melleim magasságában volt... úgy mozgott, hogy szinte összeért a bőrünk. Éreztem, hogy mennyire forró a teste. Megsimítottam hosszú vörös haját és szájon csókoltam. Nehezen vette a levegőt, de igyekezett elmerülni bennem.

Sokáig így csókolóztunk, majd a szám elkalandozott

Ahogy haladtam a testén végig, mindenhol bódító kókuszillata volt a bőrének. Végig csókoltam a nyakát, majd egyre lejjebb a melleihez. Finoman a fogaim közé vettem a meredező bimbót és kissé ráharaptam. Éreztem, ahogy belefeszül a kéjes fájdalomba.

Szétnyitottam a fogam és beszívtam, amennyire csak tudtam. Nem volt nagy a bimbóudvara, szinte az egész becsúszott a számba. Ismét ráharaptam kicsit és a duzzadt bimbóját szorosan a szájpadlásomhoz préseltem. Engedtem a szorításon és csak a nyelvemmel masszíroztam tovább. Egyszerre élveztünk el. A kezem közben egyre mohóbban kereste a punciját. Olyan nedves és duzzadt volt, hogy alig bírtam az ujjam a csiklóján tartani. Két ujjam közé szorítottam hát és igyekeztem mozdulatlan maradni. Éreztem a lüktetését, a gyönyörét. Éreztem, ahogy árad, ahogy átengedi magát a mozdulataimnak.

Lehajoltam és megcsókoltam

Egyenesen a csiklóját. Annyira fel volt már izgulva ugyanis, hogy gyakorlatilag az egész puncija egy hatalmas csikló volt. Még soha nem csókoltam nőt itt, de képtelen voltam hibázni, vagy vacillálni.
Egyértelműen ezt kívánta tőlem. Izgatottam rátapadtam és ott folytattam a csókolózást, ahol a mellével abbahagytam. Persze sokkal finomabban és lassabban, mert érezhetően közel volt a "kishalál" már.

Valahonnan a távolból egyszercsak meghallottam Gergő élvezős hörgését

Ezt már sokszor hallottam, csak mindig minimum a másik szobából, ám most nagyon is kézzelfogható távolságból szólt. Akkor eszméltem, hogy bizony a Nő, aki a számtól élvez, mellesleg az ő farkától is. Lenyúltam és megéreztem a golyóit. Simogatni kezdtem, masszíroztam és egyre tovább kalandozott a kezem. A hangja, a mozdulatai egyértelműen a folytatásra biztattak. Kellemes volt, megnyugtató és eszementül izgató. A pasi, akivel soha semmi szexis ténykedésem nem volt, most itt van a kezeim között, kiszolgáltatott, mozdulni sem tud és bármit tehetek vele. Szép lassan, de egyre határozottabban nyúltak hátra az ujjaim. Úgy tocsogott minden, hogy még arra sem volt szükség, hogy megnyálazzam az ujjamat. Önkéntelenül szélesebbre nyitotta a combjait és hallottam, ahogy vesz egy mély levegőt... minden nehézség és gondolkodás nélkül, a fenekébe csúsztattam egy ujjam. Olyan könnyedén hatoltam belé, hogy vérszemet kaptam. Kissé visszahúztam és egy másikat mellétéve, immár két ujjal hatoltam be. Belebizseregtem, ahogy felnyögött, és kissé még mélyebbre toltam őket. Mint a tankönyvekben, teljesen pontosan azt éreztem, amit kellett. És úgy tűnt Ő is. Lassú, de határozott masszírozásba kezdtem, és annyira élveztem, hogy görcsbe rándult az egész hasam.

Szám az ismeretlen, gyönyörű nő csiklóját szopva, ujjaim Gergő prosztatáját simogatva, azt hiszem kicsit eszem vesztettem

Fogalmam sincs mi izgatott jobban, de az biztos, hogy totál mennyország volt. Azt kívántam, sose legyen vége, és a puncim ütemesen lüktetett a már sokadik orgazmustól. Szinte fájt, ahogy beleolvadtam a gyönyörükbe. Igyekeztem finom lenni, de hamarosan megéreztem, ahogy Gergő egyre képtelenebb visszafogni magát. A prosztatája kő kemény volt, és csak úgy pulzált az ujjaim alatt. Éreztem, hogy majd szétrobban. Gyönyörű műlovarnőnk is egyre nehezebben maradt nyeregben, így, mint valami ügyes karmester levezényeltem a tökéletes befejezést. Fogalmam sincs hogyan csináltam, vagy hogyan tudtam egyáltalán mindkettővel ennyire összehangolódni, de csodálatos volt. A két orgazmusban megfeszült test, és ahogy utána egyszerre elöntött mindannyiunkat a boldog kielégülés érzése egyszerre volt esztelen, fesztelen és elemi erejű.

Mellbimbó, a közszemérem sértő

Komolyan mondom, az agyam elszáll!

Van aki egyetért és van aki nem... de, ha nem testszik ne nyiss rá. De milyen dolog az, hogy egy művészileg, érzelmileg felépített fotósorozatban, ami a nő testről, mint életadóról szól, kipixelezik a mellbimbót, mint oda nem kívánatos jelenséget?? Kurvára kikérem magamnak!!

https://www.facebook.com/QueenLOLOArt/photos/?tab=album&album_id=993171850719573

No mistakes in the tango darling, not like life... avagy, nem piszkos minden tánc

"Ma van a szülinapom-pom-pom-pomporo-rom"

Pont hat éve, a szülinapomon írtam...

...és mai is pont így ;-)

…tudom, hogy ez csak egy nap! 

...és tudom, hogy semmi köze ahhoz, hogy hogyan is érzem magam a bőrömben, pont most, pont ma…, de akkor mégis miért éreztem késztetést, hogy fodrászhoz menjek, frissen gyantáztassak, kiöltözzek, vagy, hogy a futópadon megdöntsem életem rekordját…?

…igen, persze megint ott álltam

…olyan energiákkal, amikről nem is gondoltam, hogy vannak, és megállíthatatlanul futottam! És nem számoltam ...ami kicsit furcsa volt, mert általában a harmadik kilométernél már jön a számolás… de nem jött! Csak kattogott az agyam és azon kaptam magam, hogy elemzem az életem... De miért? Nem kerek, és még csak nem is fontos évforduló ez... és egyáltalán! Mekkora baromság már, hogy egyáltalán ezt megünnepeljük! De valahogy az ember mégis elkerülhetetlenül végiggondol ilyenkor sok mindent...

 

Hát akkor nézzük:

• Van az életemben legalább 3 olyan dolog, amit én irányítok és teszem is ezt szívesen és nagyon szeretem

• Van 2 olyan, amiről azt hiszen, hogy én irányítom és próbálom is ezt fenntartani, de a lelkem mélyén tudom, hogy nagyrészt semmi közöm a működésükhöz, de szeretem őket

• És van 1 olyan, amiről biztosan tudom, hogy nem én irányítom és meg sem próbálom és mégis imádom

Nem is olyan rossz a mérleg... :-) 

Közben kaptam egy köszöntő sms-t, amiben az állt, hogy a legszebb korban vagyok…

Először kicsit mellbevert, hogy én már „korban vagyok”, de ahogy gondolkoztam tovább az életemen rájöttem, hogy IGEN! Életemben nem voltam még ilyen jó korban! (-karban, már csak a vicc miatt)
Már tudok szeretni! És úgy tudok, hogy tényleg azt szeretem, amiről valóban szó van! Nem látok mögé dolgokat, nem kerekítgetem - szépítgetem - építgetem ...csak szeretek valamit-valakit, mert szeretnivaló.
Nem keresem magam a dolgok mögött. Nem gondolom már, hogy benne kéne lennem direkt bármiben is, hogy működjön.
El tudom fogadni a tökéletlenséget…. a sajátomat is!! 
Már nem hiszem, hogy mindig mindenkinek meg kellene felelnem! (Persze mindig is ezen leszek, mert zsigerileg ilyen vagyok, de már nem úgy!) 

...Erről eszembe villant az, a Babits  idézet, amit 8 évesen, az első emlékkönyvem nyitó lapjára írt az Anyukám: „Mindenik embernek a lelkében dal van  és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” Hát vannak még örökérvényűségek...(szerencsés vagyok, csak bele kell lapoznom néha az emlékeimbe, és nincs is több kérdés)... tehát ebből adódóan, nem akarom, hogy mindenki megértsen, meghalljon, vagy szeressen!

….és már nem szeretnék a „leg” lenni, csak meglenni, megélni, meglelni
...csak azt szeretném, hogy aki megismer, az ismerjen meg!
…már nem fontosak a hatalmas találkozások. Találkozások vannak, és fontossá lehetne
...nem fontosak a világrengető beszélgetések sem! De fontos, amit egymásnak mondunk hétfőn, kedden, csütörtökön
…már tudom, hogy nem baj, hogy szeretek olyan embereket, akik lehet, hogy „meg sem érdemlik”, mert (a szeretetem) a SZERETET nem ilyen
...tudom, hogy minden olyan beszélgetés, amiről bárki valaha az életben azt mondta nekem, hogy csak az időmet fecséreltem vele, nem létezik! Nem létezik az elfecsérelt idő!
…már tudom, hogy csak én tudom élni az életem! Senki nem fogja magát jól érezni helyettem, és senki nem fogja az élményeimet feldolgozni, elraktározni, élvezni

…és már nem szégyenlem, hogy igaznak hiszem az „egyedül születtünk, és egyedül halunk meg” elvét
…tudom azt is milyen érzés, ha szeretnek! Amikor tényleg szeretnek! Nem csak részeket belőlem, és nem azt, akit szeretnének, hogy legyek
…már azt is tudom, hogy soha nem fogom megtudni, hogy milyen is vagyok valójában, és hogy annyiszor létezem, ahányszor szeretve vagyok.…és igen! nem baj, ha mindenki másnak lát a saját tükrén keresztül, az is ÉN vagyok! 

Köszönöm, most tényleg jól vagyok!

Költői kérdés. ...csakmert mindig szembejön és még mindig nem értem

...és vállalom, lehet, hogy az én ízlésem ferde, de valaki erősítsem már meg, hogy nem ;)

Punci illat és sírva röhögés?!

Mű köröm, szilikon-cici, póthaj, csillogó-barna bőr és most a kamuferromon???

Még mindig sírva röhögök az alábbi, cikknek nem mondható híren.

http://houali.com/2015/07/12/megerkezett-a-punci-illatu-parfum/

De mégis ki a fene használná?

Pasik nyilván nem, hacsak nem kívánják kanos macsók lihegését a nyakukba...
Nők?? Punci a nyakamba, punci a bugyimba?? Tényleg?!
Remélem igaz, mert viccnek durva lenne! :D :D :D

Egy esős csütörtök délután margójára...

Hát nálam kiverte a biztosítékot ez a korai ősz... Jöjjön inkább néhány tánclépés, "idősebbek is elkezdhetik" jeligére 

A Férfiidomár

Ma láttam egy törékeny kis nőt, amint néhány egészen finom kézmozdulattal, két, egyenként 250 kilós, két méter hosszú, hímnemű oroszlánfókát irányít.
Úgy követték minden mozdulatát, minden rezdülését, hogy még nézni is művészet volt.

Hölgyeim! Mitől olyan nehéz ez az ember-férfiakkal?! ;)

(+18) Férfi a kamera mögött

Már egy teljes hónap telt el...

Egy teljes hónap és én még mindig nem tudom kimondani a nevét anélkül, hogy elcsuklana a hangom.
Egy hónapja, hogy behúzta  a cipzárat a táskáján és kisétált azon az ajtón. Hétfő volt. Kora este. És rohadt hideg. Emlékszem, mert amikor kinyitottam az ablakot, hogy megnézzem még utoljára ahogy beszáll a kocsijába, a könnyeim olyan hidegek voltak, hogy szinte égették a bőröm. Szerintem rám is fagytak.

Szinte szó nélkül, magyarázat és megbánás nélkül lépett le

Mondjuk ki, gyakorlatilag otthagyott a picsába. Persze pár nap múlva megjöttek a szavak, a magyarázat és a megbánás is, de a fájdalmam nem lett kisebb. Ez a görény, barom, kretén állat, ez az öccse menyasszonyába szeretett bele. Nem kicsit. Nagyon.


Úgy, hogy két nap alatt elhagyott engem, bevállalta, hogy kitagadja az apja, ezzel persze az egész családja és még a testvérét is tönkretette. És én ezzel éltem majdnem két évig.

Nem tudom mi fájt jobban, de nem gondolom, hogy jobban éreztem volna magam, ha döntésre jutok a témában. Mindenesetre kurvára nem jó érzés a világ legnagyobb balfaszának lenni.

Persze, fiatal vagyok, egész értelmes, meg még talán csinos is...

Fiatal?? Áááá, kit áltatok? Majdnem harminc évesen itt állok egy jól fejlett gyomorfekéllyel, a koromhoz képest sokkal több ránccal és... és tulajdonképpen tök jól lefogytam. Ez mondjuk nem ártott. És a munkám is elég jó. Tele a háló mindenféle önfejlesztő meg önsegélyező tanfolyammal. Azt hiszem el kellene mennem egyre. Legalább nem csak a szerencsétlen barátaimnak kellene hallgatniuk a nyafogásom.

De basszus, nem! Nem segélycsoport kell nekem! Tudom már! 

Nekem egy olyan fotós kell, aki megmutatja, hogy jó csaj vagyok. Hogy a falam tele legyen gyönyörű ÉN-ekkel. Valószínűleg ettől több önbizalmam lenne, minthogy kiderülne, hogy sok olyan hülye van még a városban, mint én.
Ez a férfinem legalja is fényképész volt mellesleg. Valójában így jöttünk össze, de végül egy rohadt képet sem csinált rólam. Két év alatt. Tényleg, basszus! Miért?? Mindegy, teszek rá! Most akkor is akarok egy ilyet.

Nem hittem, hogy ilyen könnyű leakasztani egy fotóst

Ráadásul azonnal értette mit akarok és még csak kicsit sem döbbent meg a kérésemen. A következő szerdára meg is beszéltük a találkozót. Utcai képek lesznek, extravagáns szerkóban... teljesen felvillanyozott a dolog. Töltöttem magamnak egy pohár vörösbort és erre persze beugrott a Mucsi videó, amit a szegedi borfesztiválra vírusreklámoztak... annyira elkezdtem röhögni, hogy az már szinte nevetséges volt :D És szerencsére megállíthatatlan. Nem emlékszem mikor nevettem ennyire. Fesztelen, könnyes és feloldozást adó volt. Járkáltam, pakoltam és vissza-vissza tért a röhöghetnékem. Úgy örültem, hogy sírni lett volna kedvem.

És akkor megszólalt a telefonom

Majdnem kiugrott a szívem, amikor megláttam a kijelzőn a nevét. Basssszus. Egy pillanatra mintha megállt volna az idő és mintha csak egy rossz álomból ébrednék épp és most az lenne, hogy igazából nincs is semmi baj. Hív és minden rendben van.... majd mintha gyomorszájba rúgtak volna, összeugrott a gyomrom, elkapott a hányinger és mellesleg olyan volt, mintha hátulról a tarkómra rácsaptak volna egy rohadt nagy lapáttal. Kibaszottbasszus.

Pont most? Pont ma? Ohhh, igen! Pont ma. Végülis ennél jobb nem lett volna tegnap sem...pfff.

- Szia - szóltam bele végül közepesen hivatalos és mérsékelten sértett hangon
- Szia - próbált könnyed lenni, de hát hol van az már?!
- Tessék! - mondtam kissé sürgetőn, miután nem úgy tűnt, hogy tudja folytatni a beszélgetést
- Ja, igen. Azért hívtalak, mert a tárolóban felejtettem a bicóm plusz kerekeit. Szerinted valamikor beugorhatok értük?
- Persze. Reggel kirakom az ajtóba, bármikor elviheted. Majd szólok a Bandi bácsinak, hogy ne löjjön le, nem idegen ólálkodik a gangon, csak te! - a te a végén szerintem úgy hangzott, mintha köptem volna egyet...
Erre persze elröhögte magát és rebegett még néhány mondatod, de fogalmam sincs, hogy pontosan mikről, mert valami olyan durva-fáradt zsibbadás öntötte el s testem, mintha elaludtam volna. Gondolom távozott az adrenalin vagy a mittudom én mi.... képtelen voltam gondolkozni. Ködös képek, ködös válaszok, de a végén mégis valami diadalittas érzés. Kicsit leroskadtam, de nem feküdtem meg nagyon. Kortyoltam egyet a boromból és megnyitottam a csapot a kád felett.

Úgy vártam a szerdát, mint egy kisgyerek a karácsonyt

Már két napja vásároltam a szexisebbnél szexis cuccokat és persze el is kezdtem hordani őket.
Amikor a híd alatt üdvözlésképp egymás felé nyújtottuk a kezünket, úgy éreztem magam, mint egy szexistennő. Fogalmam sincs honnan jött az erő, a töltés, de megvolt. Bennem volt. A pasi persze minden várakozásomat felülmúlta. Minden elképzelésem, ami arra irányult, hogy, ha a legkisebb negatív érzésem lesz lelépek, köddé foszlott. Puha, kemény, erős és végtelenül gyengéd volt az érintése. A tekintete pedig a bőröm alá hatolt.

Ha az elmúlt két nap szexisnek éreztem magam, ma én voltam maga a SZEX. Vibráltam és Ő vette. Olyan szavak fel sem merültek, hogy szemérem, szégyenérzet, gátlás... mondhatni ment, mint a karikacsapás.

Életre keltem

Minden porcikám, minden gondolatom csak ezt vágyta. Ahogy állt a gépe mögött...annyira izgató volt. Éreztem ahogy néz, de nem láttam a szemeit. Hallottam a szavait, ahogy próbál instruálni, ahogy igyekszik magabiztosnak tűnni, de éreztem, ahogy őt is egyre inkább beszippantja ez az egész. Egyre többször akadt el a szava és hallottam, hogy sokszor ritmust vált a lélegzete. Teljesen rápörögtem. Egyre lazább és egyre odaadóbb voltam. Ahogy vetkőztem, szinte magamon éreztem az érintését. Mintha ő húzná le a ruháimat rólam. A vágyakozása, a csodálata teljesen magával ragadott. Érintés nélküli, gyönyörteljes órák voltak. Gyakorlatilag magáévá tett ott a Duna-parton egyetlen mozdulat nélkül.

Bármit mondott vakon követtem volna

- Gyere, menjünk kicsit védettebb helyre - mondta egyszer, nagyon határozottan
- Oké, persze menjünk. - válaszoltam kissé fátyolosan az élmény hatásától és nem vagyok hülye liba teljesen, tudtam, hogy miről beszél. És szemernyi kétségem sem volt, hogy ezt akarom.

Felmentünk a lakására. Nagyon közel volt. Mire bármi kérdés felmerülhetett volna bennem, már a liftben álltunk.

Ő mosolygott és persze ettől én is. Pont az a múlt heti magamban röhögős érzés kerített hatalmába. Legszívesebben elkezdtem volna ész nélkül vigyorogni, de persze megálltam a bájos mosolynál. Imádtam a helyzetet és mivel kamera nélkül is "úgy" nézett rám, végtelenül csodálatosnak éreztem magam.

Annyira passzolt minden. 

A lakás, a helyzet, az energiák. Beléptünk és minden olyan volt,mint egy film. Modern, rendezett és nagyon pasis volt a lakása. Lazán ledobta a kulcsait, óvatosan a táskáját, levette a cipőjét és hozzám fordult:
-Te le ne vedd! Csak nekem így kényelmesebb - meg sem várta a választ, belépett a konyhába és már bontotta is a bort. Nagy, öblös poharakat vett elő, megtöltötte és az egyiket a kezembe nyomta. Koccintottunk és hellyel kínált. Leültem ugyan, de kicsit félszegebb voltam így az ő territóriumában. Visszalépett az előszobába és behozta a táskáját. Szétszedte, összerakta a gépét, közben mesélt a napjáról, meg valami egyszerű kis problémáról az irodában és amikor kész volt, rámnézett, újra azzal a mohó vággyal.
-Ülj fel arra a székre - utasított
...és minden ott folytatódott, mint ahol az utcán abbahagytuk.

Kivéve talán, hogy a ruháim vészesebben kezdtek el fogyni rólam

Elképesztően felizgatott. Ahogy kérte, hol és hogyan érjek magamhoz, mit toljak feljebb, hova
csússzon a csipke, mintha már nem is én érnék magamhoz. Úgy irányított, hogy a végén nem bírtam tovább magammal, már rég nem voltam a saját magam ura, megadtam hát magam a beteljesülés örömének, rátettem a kezem a puncimra és gyakorlatilag azonnal elélveztem.
Hallottam, ahogy leteszi a gépét és hozzám lépett.

Végigsimította a testem és fülembe nyögte, hogy:
- Mióta megláttalak erre vágytam. Megőrültem volna, ha ma nem érhetek hozzád - nem válaszoltam, csak felemelkedtem és megcsókoltam.

Hosszú, szenvedélyes szerelmeskedés volt

Az érintés és a lassú mély lélegzetek varázslatos pillanatai. Nem siettünk, nem vágytunk semmi másra, csak beteljesíteni az elmúlt órák vágyait. Újra és újra centinként haladt végig a testemen és úgy nézett, mintha életében először látna meztelen nőt. A csodálat és az áhítat, ahogy elveszett egy-egy részletemben teljesen megőrjített. Hagytam és élveztem, ahogy mindent birtokba vesz rajtam. És Ő mindent akart és mindent el is vett. Minden romantikus vágyam beteljesítette egyetlen este alatt.

A szerelem...

Íme, a tökéletes szerelem:

Ma sikerült végre lencsevégre kapnom:

Két szív, körülöttük egy kis izgalom, elmerülnek egy csillogó-formálható édes masszában, de alattuk van egy biztos, jól kipróbált alap ;)

Ma reggeli kávézós-agyébredős:

hogy is van ez az "az vagy amit megeszel"?

Ne a Szexet keresd!

"Egy csók és más semmi..."

Azt mondják már az első csókból kiderül minden...

Nelli élménye, ezt most biztosan nem fogja megcáfolni! ;-)

Megremegett a lábam. Fel sem fogtam, hogy ez velem történik meg

Olyan volt az egész,  mintha egy filmet néznék. Csak itt a hangok a gerincembe érkeztek, az illatok valódiak, a bőr pedig selymes és borzongatóan puha volt.
Sodródtam a helyzettel és a kezdeti félénkségem egyszercsak lüktető vággyá alakult.

Ott voltak előttem karnyújtásnyira 

A nő a kanapén feküdt, a férfi arcával a lábai között. Szinte meg sem mozdult a feje, csak hallottam, ahogy Andi kéjesen, lassan, totál megfeledkezve a világról nyögdécsel. Gyönyörű volt. Az egész. Nem mertem megmozdulni, szinte aggódtam, nemhogy köddé váljon a kép.

Zoli felemelte a fejét és rám mosolygott. Az egész arca nedves volt és nagyon boldognak tűnt.

Nem szólalt meg. Várt. Andi végül könyökre emelkedett és nagyon halkan magához hívott.

Léptem egyet félszegen és egyáltalán nem tudtam, hogy jó döntés -e 

De nem tudtam magamnak parancsolni. Akkor már nem. Letérdeltem a kanapé mellé, a szemébe néztem és megcsókoltam. Vadul túrt bele a hajamba és olyan erővel csókolt vissza, hogy szinte fájt. Az addig oly békés női test egy ragadozó vadállattá változott.

Erősen tartott és húzott egyre közelebb magához

Annyira felizgatott a vágya, az izgalma, hogy szinte rávetettem magam. Csak csókolóztunk és csókolóztunk egyre szenvedélyesebben. Zoli közben visszahajolt az ölébe és folytatta a kényeztetését.

Elképesztő volt! 

Hajszál pontosan éreztem a száján, ahogy közeledett az orgazmusa. Úgy csókolt, ahogy élvezett. Úgy éreztem, mintha lelassult volna körülöttünk az idő. Sehol máshol nem érintettem meg, mégis pontosan tudtam hol tart. Csak öleltem és szorosan a szájára tapasztottam az enyém. Éreztem ahogy megremeg és éreztem, ahogy próbálja még visszatartani, kiélvezni átélni az élményt.

Közben megéreztem, ahogy a meztelen combomon végigfut egy nedves csepp... majd még egy... 

Állatias, vad és szerelmesen lágy volt az egész. Spontán élveztem el pusztán fogalmam sincs hányszor. Ahogy öleltük egymást és hol mélyen, hol épp csak összeérve lihegtünk egymás szájába olyan volt, mint egy álom.

Élveztem végig vele együtt. Amikor utoljára elment olyan hosszú orgazmusa volt, hogy tényleg majdnem megfulladtunk.
Sosem láttam, éreztem még ilyen gyönyörűt. Sírni tudtam volna az élménytől.
Zoli felnézett ismét... olyan átszellemült és örömittas volt a tekintete, hogy tényleg beleremegett a lelkem. Fogalmam sincs, hogy lehet egy szex ennyire gyönyörteli, de minden sejtem szerelmes lett azonnal.

Hihetetlen, de egyetlen csóktól örök rabságba estem.

Ma szembejött velem ez a Müller Péter könyvrészlet és eléggé szíven ütött

Fura, megosztó érzéseket váltott ki belőlem.
Elsőre elöntött az "igen, minden szava igaz" érzés, de másodikra már a vádat éreztem ki belőle.


Azt hiszem, hatalmas a különbség aközött, hogy egyedül élek, vagy, hogy magányosan.


Íme a gondolatébresztő részlet:

“Anyámtól tanultam, aki bölcs nő volt, az élet ismerője. Főleg a női lét ismerője. Ő egyszer azt mondta nekem… Olykor lejjebb kell adni. Bele kell menni kis megalkuvásokba. Nagyokba nem szabad, de kicsikbe igen. Amikor megkérdeztem, hogy miért kell néha kompromisszumokat kötni, azt felelte:
– Azért, mert a magányban berozsdásodsz. Hozzászoksz. Megvastagszik a bőröd, érzéketlen leszel. Nem veszed észre, hogy lassacskán egyre vastagabb és magasabb falakat építesz magad körül, amiken nincs ajtó. Azt hiszed, önszántadból vagy egyedül, de ha sokáig őrzöd ezt az állapotot, börtönné válik, s azt veszíted el a magányban, amit kerestél benne: a szabadságodat.
Néha bizony bele kell menni olyasmikbe, amiket megbánsz. Talán. Valamire minden találkozás jó.
A másik is ember. Lehet, hogy nem hozzám való, de mégis: ember. Talán kaphatok tőle valamit. Nem azt, ami hiányzik, hanem valami mást, amitől, ha boldog nem is leszek, de legalább nem rozsdásodok be. Egy szomjas embernek a víz a legcsodálatosabb ital.” (Müller Péter)

Az egyéjszakás vagy alkalmi kapcsolatok kétségtelenül jó alkalmak a tanulásra

Bár, ha azt hiszed a kis kalandhadjáratod végén a szexről vagy a férfiakról fogsz egy csomó mindent megtudni, nagyot tévedsz!


Teljesen biztos, hogy ettől nem leszel jobb szerető! Rutinosabb és gyakorlottabb talán, de odaadóbb és érzékibb aligha.



Amiről viszont meglehetősen sokat fogsz megtudni, az saját magad.

Sok-sok érdekes és még több megdöbbentő tanulságot kell majd levonnod a "kurzus" végén.
Szóval, ha az önismeret ezen rizikós útját választod, csak egy tanácsom lehet.
Lépj a gázra, de csatold be az öveket és húzd nagyon szorosra őket!


És ne feledd, ez az életed! Nem egy rodeó bika! Nem kell görcsösen kapaszkodnod, ha inkább leesni vágysz.

Ez tipikusan az a "sport", ahol kicsit sem szégyen kiszállni, akár már az első körnél, ha nem tetszik a móka.

És azt is tudnod kell, hogy ez bizony egy magányos műfaj. Az élményeid feldolgozásakor valószínűleg ugyanúgy egyedül leszel, mint most, amikor belevágsz!

(Tünde)

NŐjj túl magadon! És maradj talpon!

Izabella története a túlélhetetlen pillanatokról

- Hazamegyek Anya! -szólaltam meg a csendben hirtelen

Magam sem értem mitől tört így ki belőlem, de indulnom kellett. Akkor már három napja dekkoltam itt és mivel kábé semmi dolgom nem volt, azt hiszem besokalltam. Elvileg betegápolónak jöttem, de túl sok minden tennivaló nem volt. Anyám remekül érezte magát és tettrekészebb volt, mint valaha.

- Persze, szívem. Ha úgy érzed menned kell, megértem.
 És mivel tényleg a megértés látszott a szemében, hát minden lelkiismeret furdalás nélkül elkezdtem összeszedni a cuccom. Nem kapkodtam, szép komótosan pakoltam, hátha van, amit még mondani szeretne, de nem volt.


- Na OK, kész vagyok. Átlépek még a nagyihoz, elköszönök tőle is, jó?
- Persze. Menj, addig rakok össze neked az ebédből.

Mentem, elköszöntem...

Elraktam a rengeteg süteményt és persze a verhetetlen savanyúságokat, beültem a kocsimba, feltoltam a napszemüvegem és ráléptem a gázra.
A fővárosig szinte nem is fékeztem. Remek volt a forgalom... mondjuk kábé nulla. Élveztem az egészet. Valahogy minden olyan könnyű volt. Jól esett az elmúlt napok zavarai után. Sütött a nap, Anyuval minden rendben volt, ráadásul sokat beszélgettünk, szép volt az autóm, jó volt a melóm ...és volt egy Gyurim ...na ja, a Gyuri...

Mikor leparkoltam a ház előtt, belémvillant, hogy mi vár rám fent

Úgy hagytam itt a lakást, ahogy egy katasztrófa sújtotta övezetet szoktak...

De valahogy most még ez sem tudta kedvem szegni

Amikor kedd éjjel elrohantam, és azt hittem anyuval valami komoly baj van, legkisebb gondom a mosogatás volt. Most, hogy három nap után hazajövök, szinte feldob, hogy végre tehetem a hétköznapi dolgaimat.

Tulajdonképpen nagyon jó lesz ez a pár óra egyedül. Legalább tényleg alaposan kitakaríthatom a lakást és kicsit a gondolataimat is.

Pár hete valami fura érzés motoszkált valahol hátul az agyamban, a Gyurival kapcsolatban. Kevés a figyelem, az energia és úgy egyáltalán, kicsit minden más.

A Gyuri szerintem észre se vette a kuplerájt

Azt mondta ki sem látszik a melóból és, hogy az egész hétvégéje is arról fog szólni. Tényleg!! Fel sem hívtam délben, mikor eldöntöttem, hogy hazajövök... mindegy, kitakarítok és tök boldog lesz, hogy egy tiszta lakás és egy rendes asszony várja haza. Felvidult a lelkem. Az élet szép! Gondoltam és kettesével vettem a lépcsőfokokat a harmadikra.

Beléptem az ajtón és nem hittem el, amit látok

Patent rend fogadott az előszobában. Nem hittem a szemeimnek.
- Rendet rakott a Gyuriii???
Nemhogy a fogason és a polcon totál rendben álltak a cuccok, de még a cipők is katonás sorban várakoztak, elvágólag a futószőnyeg szélénél. Bekukkantottam a konyhába és teljesen leesett az állam.
A mosogató, a tűzhely, az asztal...
- Mi a szar van itt?? Szülinapom van, vagy mi?!
Na, pont eddig tartott a megdöbbenésem, vagyis helyesebben most kezdődött csak igazán:

A nappaliba lépve az elmúlt órák jókedve olyan rohadt messzire szállt, mintha soha nem is éreztem volna semmi olyat.

A Gyuri (bassza meg!!) egy gyönyörű, fiatal, nő lábai között térdelt és épp lelkesen elégítette ki a csodaszép szájával

Hát kurvára kár volt ennyire kitakarítani, most, hogy úgyis szanaszét fogom verni a lakást! ...ez volt az első gondolatom, de valójában teljesen leblokkoltam. Csak álltam és néztem a jelenetet. Nem tudom, hány másodperc, vagy mi telhetett el, mire meg tudtam szólalni.

- Jó napot kívánok! ... - Szia Gyuri! - köszöntem barátságosan. A nő úgy ugrott fel a kanapéról, mint akit seggbe szúrtak.

- Szia Iza! - köszönt vissza a Gyuri félszegen és egyet önkéntelenül hátrébb lépett, mint aki attól tart, hogy egy kurva nagy pofont fog kapni.

Végig rajtam tartotta a szemét és megpróbálta a csajt maga mögé terelgetni ...nem tudom mitől tartott?! Hogy leverem, vagy mi?!

Néztem rájuk... ők is rám

Morbidul vicces volt egy nőt ennyire meztelenül látni a nappalimban.
Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek?
Egyáltalán nem volt erőm kiabálni. Valahogy eszembe sem jutott semmit a földhöz vágni, vagy tombolni, vagy egyáltalán semmi ilyesmi. Sokkal inkább valahogy minden a helyére került. Valószínűleg ezt éreztem már hetek óta. Ez volt, amitől nem találtam semminek a helyét a világban. Ezek a rezgések kuszálták össze a kis rendszerem. Most mintha kihúzták volna a dugót és a vizet leeresztették volna rólam. Egyszerre könnyebben kezdtem lélegezni.

Nem tudom mi szállt meg, de megnyugodtam és az zakatolt a fejemben, hogy most velem megtörténik az, amitől a Föld minden áldott embere retteg és ezt bizony TÚL FOGOM ÉLNI.

A csaj basszus elcseszettül jól nézett ki! Nagyon!! Ultra nagyon! 

Egekig érő lábak, hosszú hullámos haj, porcelán bőr... tisztára a Gyuri zsánere. De bassza meg! Az a baj, hogy a Gyuri is kibaszottul jól néz ki! Még mindig! Tuti, ha bárhol ismeretlenül belébotlottam volna, én is aláfeküdtem volna.
A felismerés bár boldoggá cseppet sem tett, de valahogy valami belső békét adott, vagy persze lehet, hogy szimplán besokkoltam, nem tudom, de a mondat ami a számon kicsúszott meglehetősen helyzetidegen volt, belátom. A csaj felé nyújtottam a kezem és bemutatkoztam neki:

- Kovács Izabella... nem Kovácsné, csak Kovács... 

(ezt mondjuk mi a francnak fűztem hozzá, nem tudom...)  Ő persze nem mondta a nevét, sőt... nem mondott szegény semmit.
- Gyuri, gondolom neked nem kell, hogy bemutatkozzam. ...totál lebénulva nézett.
- Nos, ha már így összeismerkedtünk, van a konyhaszekrényben egy üveg vodka, koccintsunk a találkozásra!

A csaj... nő, vagy nem is tudom, hogyan hívjam, zavartan körbenézett 

Mint akit épp kigúnyolnak, látszott, hogy irtó kínban van. Nem tudom mi járt a szép kis fejében, de végül nagyon sértett hangon, szinte kiabálva közölte velünk, hogy vele aztán ne szórakozzunk, koccintgassunk mással. Fölkapta a bugyiját, a falatka szoknyáját, meg mit tudom én még milyen ruhadarabokat rángatott ott magára zavarában, a Gyurin taszított egy akkorát, hogy az majdnem beesett a szekrénybe, én félreléptem így mondjuk hozzám nem ért hozzám, de elviharzott mellettem és úgy bebaszta az ajtót, hogy csak úgy zengett a lépcsőház. És még azt kiabálta köszönés helyett, hogy ez kurva szar vicc volt és szégyelljük magunkat.

Hát ezt nem értettem egy pillanatig, majd szép lassan leesett és elkezdtem kurvára röhögni

- Gyuri baszd meg! Mi majdnem becsajoztunk! Ez most tényleg azt hitte, hogy be akartuk cserkészni mind a ketten???
Gyuri nem tűnt annyira vidámnak, de láttam rajta hogy igyekszik értékelni a humoromat illetve a józan eszemet és látszott rajta az is, hogy valahol nagyon hálás nekem. Na, mondjuk ez volt az, amit sosem szerettem volna látni az arcán, de most mégis megnyugtatott kicsit. Sosem gondoltam volna...

A röhögésem egyszercsak fuldokló zokogásra váltott 

Odaléptem a fotelhoz és ráomlottam. A karfát ölelve sírtam. Nem tudom meddig tartott, de amikor felemeltem a fejem a Gyuri ott ült a földön előttem, kitöltve a két vodka és nézett.
Néztem én is őt, majd szótlanul felemeltem a közelebbi poharat és koccintás nélkül felhajtottam az egészet egy húzásra. Gyuri is megitta a sajátját és újratöltött. Néztem rá, de nem jöttek a szavak. Megittuk a második kört is szótlanul... meg még jó párat.

Vodkázgattunk hát. Nem kicsit. Nagyon. 

De milyen érdekes, hogy amikor szükséged lenne rá és vágyod is nagyon az érzést, kurvára nem könnyű lerészegedni. Annyira szerettem volna, hogy jól fejbevágjon, kiüssön és kitörölje minden gondolatom.

- Most mi a szart kezdjek én veled? - kérdeztem egyszercsak fájdalmasan tőle

- Nem tudom, de kérlek, ne hagyj el! Könyörgöm! ...nem tudtam mit mondani, mire ő átölelte a térdem, szorított és éreztem, ahogy elkezd sírni. Szótlanul ültem. Néztem, éreztem, de nem volt mit mondanom neki.
- Gyuri! Ezt most ne beszéljük meg! Csak igyunk és sajnáljuk magunkat, jó? ...bólogatott és szipogott és szorított nagyon.

Valamikor hajnalban ugyanebben a pózban ébredtem fel

Részeg kábulatban, vagy másnapos hányingerrel küszködve nem tudom, de szarul voltam. az biztos. Még mindig fogta a lábam... Próbáltam átlépni, de felébredt, ahogy kihúztam magam a szorításból.
- Hová mész?
- Pisilni! Hová mennék??
- Ok...ja, bocs. Persze. - de láttam, ahogy végig követ a szemével.

Tudtam, hogy ma meg kell beszélnünk a közeljövőt, de fogalmam sem volt mit is akarok

Már a fájdalmon túl, sokkal inkább a sértettség és düh volt ami dominált. Mire befejeztem a pisilést, már robbanni készültem. Kiléptem és neki estem:
- Tudod, hogy mi bánt még a megcsalásodnál is jobban? - nem kérdezett, de kérdőn nézett és felült hirtelen, hogy érezzem, hogy érdekli, amit mondani készülök - az baszd meg, hogy miatta kitakarítottál! - remegett a hangom az idegtől és annyira jó volt kiabálni. Végre! Nos, hát kiabáltam még kábé 3-4 mondatot, de aztán nevetségesnek éreztem az egészet. Ez nem én vagyok. Ez nem az én módszerem.

Nem tudom mi, talán a helyzet abszurditása és lehetetlensége, talán az ő szégyenük és az én fájdalmam együtt, valami olyan titkos lelki erővel vérteztek fel, amivel felül tudtam kerekedni a saját korlátaimon és egészben látni a helyzetet. Valahogy egyszerűen túllendültem a pillanaton. 

Leültünk és kávézás közben átvettük a fájdalmas részleteket 

Ki volt ez, hányszor, hol? Nem voltam már haragos és dühös sem. Fájt persze, de semmi elszántság nem volt bennem, hogy elhagyjam. Valahogy olyan volt, hogy most már megtörtént a legrosszabb, ami egy kapcsolatban megeshet, túl vagyunk rajta, ezzel már soha többé nem kell szembenéznem. Szinte megnyugodtam.

- Annyira megijedtem, hogy elveszítelek. - mondta végül
- De hát elveszítettél! - válaszoltam
- Elhagysz? Akkor most mégis elhagysz?? - ugrott fel rémülten
- Nem. De azt aki tegnapig voltam, már nem sanszos, hogy megtalálod bennem. - pontosan nem tudtam, hogy ez mit jelent, de éreztem, hogy valahogy így van.
- Szerintem Te sokkal jobb vagy, mint amit tegnapig, vagy valaha képzeltem rólad! ...nem csókoltam meg, de tudtam, hogy igaza van.

Nyugodt, erős és magabiztos lettem a saját erőmtől. Képzeletben megveregettem a saját vállam és elmentem lezuhanyozni.