Már egy teljes hónap telt el...
Egy teljes hónap és én még mindig nem tudom kimondani a nevét anélkül, hogy elcsuklana a hangom.
Egy hónapja, hogy behúzta a cipzárat a táskáján és kisétált azon az ajtón. Hétfő volt. Kora este. És rohadt hideg. Emlékszem, mert amikor kinyitottam az ablakot, hogy megnézzem még utoljára ahogy beszáll a kocsijába, a könnyeim olyan hidegek voltak, hogy szinte égették a bőröm. Szerintem rám is fagytak.
Szinte szó nélkül, magyarázat és megbánás nélkül lépett le
Mondjuk ki, gyakorlatilag otthagyott a picsába. Persze pár nap múlva megjöttek a szavak, a magyarázat és a megbánás is, de a fájdalmam nem lett kisebb. Ez a görény, barom, kretén állat, ez az öccse menyasszonyába szeretett bele. Nem kicsit. Nagyon.
Úgy, hogy két nap alatt elhagyott engem, bevállalta, hogy kitagadja az apja, ezzel persze az egész családja és még a testvérét is tönkretette. És én ezzel éltem majdnem két évig.
Nem tudom mi fájt jobban, de nem gondolom, hogy jobban éreztem volna magam, ha döntésre jutok a témában. Mindenesetre kurvára nem jó érzés a világ legnagyobb balfaszának lenni.
Persze, fiatal vagyok, egész értelmes, meg még talán csinos is...
Fiatal?? Áááá, kit áltatok? Majdnem harminc évesen itt állok egy jól fejlett gyomorfekéllyel, a koromhoz képest sokkal több ránccal és... és tulajdonképpen tök jól lefogytam. Ez mondjuk nem ártott. És a munkám is elég jó. Tele a háló mindenféle önfejlesztő meg önsegélyező tanfolyammal. Azt hiszem el kellene mennem egyre. Legalább nem csak a szerencsétlen barátaimnak kellene hallgatniuk a nyafogásom.
De basszus, nem! Nem segélycsoport kell nekem! Tudom már!
Nekem egy olyan fotós kell, aki megmutatja, hogy jó csaj vagyok. Hogy a falam tele legyen gyönyörű ÉN-ekkel. Valószínűleg ettől több önbizalmam lenne, minthogy kiderülne, hogy sok olyan hülye van még a városban, mint én.
Ez a férfinem legalja is fényképész volt mellesleg. Valójában így jöttünk össze, de végül egy rohadt képet sem csinált rólam. Két év alatt. Tényleg, basszus! Miért?? Mindegy, teszek rá! Most akkor is akarok egy ilyet.
Nem hittem, hogy ilyen könnyű leakasztani egy fotóst
Ráadásul azonnal értette mit akarok és még csak kicsit sem döbbent meg a kérésemen. A következő szerdára meg is beszéltük a találkozót. Utcai képek lesznek, extravagáns szerkóban... teljesen felvillanyozott a dolog. Töltöttem magamnak egy pohár vörösbort és erre persze beugrott a Mucsi videó, amit a szegedi borfesztiválra vírusreklámoztak... annyira elkezdtem röhögni, hogy az már szinte nevetséges volt :D És szerencsére megállíthatatlan. Nem emlékszem mikor nevettem ennyire. Fesztelen, könnyes és feloldozást adó volt. Járkáltam, pakoltam és vissza-vissza tért a röhöghetnékem. Úgy örültem, hogy sírni lett volna kedvem.
És akkor megszólalt a telefonom
Majdnem kiugrott a szívem, amikor megláttam a kijelzőn a nevét. Basssszus. Egy pillanatra mintha megállt volna az idő és mintha csak egy rossz álomból ébrednék épp és most az lenne, hogy igazából nincs is semmi baj. Hív és minden rendben van.... majd mintha gyomorszájba rúgtak volna, összeugrott a gyomrom, elkapott a hányinger és mellesleg olyan volt, mintha hátulról a tarkómra rácsaptak volna egy rohadt nagy lapáttal. Kibaszottbasszus.
Pont most? Pont ma? Ohhh, igen! Pont ma. Végülis ennél jobb nem lett volna tegnap sem...pfff.
- Szia - szóltam bele végül közepesen hivatalos és mérsékelten sértett hangon
- Szia - próbált könnyed lenni, de hát hol van az már?!
- Tessék! - mondtam kissé sürgetőn, miután nem úgy tűnt, hogy tudja folytatni a beszélgetést
- Ja, igen. Azért hívtalak, mert a tárolóban felejtettem a bicóm plusz kerekeit. Szerinted valamikor beugorhatok értük?
- Persze. Reggel kirakom az ajtóba, bármikor elviheted. Majd szólok a Bandi bácsinak, hogy ne löjjön le, nem idegen ólálkodik a gangon, csak te! - a te a végén szerintem úgy hangzott, mintha köptem volna egyet...
Erre persze elröhögte magát és rebegett még néhány mondatod, de fogalmam sincs, hogy pontosan mikről, mert valami olyan durva-fáradt zsibbadás öntötte el s testem, mintha elaludtam volna. Gondolom távozott az adrenalin vagy a mittudom én mi.... képtelen voltam gondolkozni. Ködös képek, ködös válaszok, de a végén mégis valami diadalittas érzés. Kicsit leroskadtam, de nem feküdtem meg nagyon. Kortyoltam egyet a boromból és megnyitottam a csapot a kád felett.
Úgy vártam a szerdát, mint egy kisgyerek a karácsonyt
Már két napja vásároltam a szexisebbnél szexis cuccokat és persze el is kezdtem hordani őket. Amikor a híd alatt üdvözlésképp egymás felé nyújtottuk a kezünket, úgy éreztem magam, mint egy szexistennő. Fogalmam sincs honnan jött az erő, a töltés, de megvolt. Bennem volt. A pasi persze minden várakozásomat felülmúlta. Minden elképzelésem, ami arra irányult, hogy, ha a legkisebb negatív érzésem lesz lelépek, köddé foszlott. Puha, kemény, erős és végtelenül gyengéd volt az érintése. A tekintete pedig a bőröm alá hatolt.
Ha az elmúlt két nap szexisnek éreztem magam, ma én voltam maga a SZEX. Vibráltam és Ő vette. Olyan szavak fel sem merültek, hogy szemérem, szégyenérzet, gátlás... mondhatni ment, mint a karikacsapás.
Életre keltem
Bármit mondott vakon követtem volna
- Gyere, menjünk kicsit védettebb helyre - mondta egyszer, nagyon határozottan- Oké, persze menjünk. - válaszoltam kissé fátyolosan az élmény hatásától és nem vagyok hülye liba teljesen, tudtam, hogy miről beszél. És szemernyi kétségem sem volt, hogy ezt akarom.
Felmentünk a lakására. Nagyon közel volt. Mire bármi kérdés felmerülhetett volna bennem, már a liftben álltunk.
Ő mosolygott és persze ettől én is. Pont az a múlt heti magamban röhögős érzés kerített hatalmába. Legszívesebben elkezdtem volna ész nélkül vigyorogni, de persze megálltam a bájos mosolynál. Imádtam a helyzetet és mivel kamera nélkül is "úgy" nézett rám, végtelenül csodálatosnak éreztem magam.
Annyira passzolt minden.
A lakás, a helyzet, az energiák. Beléptünk és minden olyan volt,mint egy film. Modern, rendezett és nagyon pasis volt a lakása. Lazán ledobta a kulcsait, óvatosan a táskáját, levette a cipőjét és hozzám fordult:-Te le ne vedd! Csak nekem így kényelmesebb - meg sem várta a választ, belépett a konyhába és már bontotta is a bort. Nagy, öblös poharakat vett elő, megtöltötte és az egyiket a kezembe nyomta. Koccintottunk és hellyel kínált. Leültem ugyan, de kicsit félszegebb voltam így az ő territóriumában. Visszalépett az előszobába és behozta a táskáját. Szétszedte, összerakta a gépét, közben mesélt a napjáról, meg valami egyszerű kis problémáról az irodában és amikor kész volt, rámnézett, újra azzal a mohó vággyal.
-Ülj fel arra a székre - utasított
...és minden ott folytatódott, mint ahol az utcán abbahagytuk.
Kivéve talán, hogy a ruháim vészesebben kezdtek el fogyni rólam
Elképesztően felizgatott. Ahogy kérte, hol és hogyan érjek magamhoz, mit toljak feljebb, hova csússzon a csipke, mintha már nem is én érnék magamhoz. Úgy irányított, hogy a végén nem bírtam tovább magammal, már rég nem voltam a saját magam ura, megadtam hát magam a beteljesülés örömének, rátettem a kezem a puncimra és gyakorlatilag azonnal elélveztem.
Hallottam, ahogy leteszi a gépét és hozzám lépett.
Végigsimította a testem és fülembe nyögte, hogy:
- Mióta megláttalak erre vágytam. Megőrültem volna, ha ma nem érhetek hozzád - nem válaszoltam, csak felemelkedtem és megcsókoltam.
