(+18) Punci a tükörben

....avagy apró lépések a budoir-ban, miután életed legnagyobb élményén vagy túl

Sőt! Még akkor is, ha ez most nem először és nem is utoljára esett meg veled.

Rita legszebb története a saját puncijáról és saját magáról

"Remegve vettem a kezembe az apró tükröcskét, miután végre egyedül maradtam a szobámban. Kifújtam egy mélyet, letoltam a bugyim és félszegen leguggoltam. Fogalmam sem volt róla, hogy tényleg szeretném-e látni, de nem tudtam mást tenni. Egyszerűen muszáj volt megnéznem. Meg KELLETT néznem.

- Az amit elképzelek, csak rosszabb lehet, mint amit látni fogok - nyugtattam magam.

Nos, hát, még csak megközelítőleg sem így volt

24 óra szülőszobán eltöltött idő után, a kép, ami a lábaim között várt rám, háááát....az semmihez sem volt fogható.

- ATYASÁGOS-Úúúr-Isten!

A felismerés és a mindenhez képest is felfoghatatlan látvány totál letaglózott. A sírás fojtogatta a torkom, de a fájdalom, ami elborította az egész testem nem engedte, hogy elhatalmasodjon rajtam a puncim temetésének érzése.

Valahogy összeszedtem magam és próbáltam a kezemmel kiigazgatni a "dolgokat"... 

Ki tudja mi járhatott a fejemben, talán az, hogy ha ha megmutatom neki a helyes irányt, visszatalál?! Pfff... Emlékszem, ahogy próbáltam úgy nézni, mintha mi sem történt volna. Biztos azt hittem, ha sokáig így nézem egyszercsak visszaváltozik... Fogalmam sincs valójában mit is gondoltam...de minden bizonnyal azt, hogy ez csak egy rossz vicc és nem is velem történik meg.

A sírás mentett meg 

Amikor meghallottam a hangját, úgy ugrottam fel a guggolásból, mintha fenéken szúrtak volna és fájdalom ide - rémisztő látvány oda, a hormon-fröccstől megrészegülve, boldogan szoptattam meg a kisdedem.

Kis fejés, kis zuhany, készülés az izgatott rokonokra... de csak nem hagyott nyugodni a dolog 

Szülés közben köteleztem az Anyut, hogy fényképezzen. Nem tudtam, hogy miért és, hogy valaha majd meg akarom -e nézni ezeket a képeket, de szerettem volna ha megvannak... hát most elővettem a gépet és elkezdtem fellapozni szép sorban őket.

-Tyűűűű!

Láttam már szülést... Sok mindent láttam már...

De most valahogy minden sokkal több, sokkal nagyobb és főleg kicsit sem oda valónak látszott.
-Atyaég!!! Ez, hogy történt??? - hördültem fel végül. Persze csak nagyon csendben, valahol inkább csak nagyon magamban.


Fogalmam sincs hogy éltem túl azt az egészet, de ezekhez a fotókhoz képest már nem is volt akkora a baj.

- Oké! ...hát innen szép nyerni! - gondoltam, nyeltem egy nagyot és lezuhanyoztam újra

Felvettem a szebbik hálóingem, összeszorítottam a lábam és tudtam, hogy minden rendben lesz. Szoptattam, fejtem és naponta szemmel követtem a változást. Az persze nyilvánvaló volt, hogy ugyanolyan nem lesz, mint azelőtt volt, de hogy sokkal jobb még lehet, abban biztos voltam. :-)

Nem állítom, hogy soha többé nem torpantam meg, vagy, hogy ezen kívül ne lett volna még egy-egy szarabb napom, de legbelül soha nem hittem el, hogy az, ahol egy élet a világra születik, az pont ebbe belehalhasson.

A szembesülés a végeredménnyel és azzal a csodálatos folyamattal, ami okozta, megvilágosított. Egyszeriben összeállt a kép és rájöttem mit kell tennem

A megoldás annyira kézenfekvő volt, hogy örömömben önkéntelenül is a homlokomra csaptam. Hát persze! Úgy kell vissza lépnem a normál női testembe, ahogy elhagytam azt, amikor a szülésemre készültem. Vagyis az arra megtanult meditációs és jóga elemeket használva. Szépen ellazultam és azonnal neki is álltam. Két nap bolyongás után, elképesztően jó érzés volt ismét egy ismerős térben mozogni.

Persze most nem a megnyílás és az elengedés volt a cél...

De szinte irányítanom sem kellett. Az agyam valahogy magától tudta mit kell kérnie és mit szeretne érezni. A sok elsajátított  mozdulat, lélegzetvétel és érzés, egyszercsak megint működni kezdett. Szép, felemelő és végtelenül megnyugtató volt az egész, ahogy újra birtokba vettem a testem és immáron a gyors gyógyulást a még rám váró és megélendő gyönyöreim lehetséges fényében varázsoltam magamba.

Több évvel a szüléseim után, most már bátran szállóigézem, hogy "ilyen jó még sose volt"

És tényleg így van. Hálás vagyok a sorsnak, hogy átélhettem ezeket. Hogy megkaphattam, szerethettem, gyönyörrel tölthettem meg, majd kicsit elveszítettem és végül újra birtokba vehettem. Persze éretten, szívemben az elveszíthetőségének az élményével már egészen más ápolója lettem. Tudnod kell neked is! Az élet csodás és a puncid az élet legfőbb hordozója.