A jó kutyák a paradicsomba mennek, ugye?!.....de hová mennek a "nagykutyák"?!

Keserédes történet. Nekem nagyon fontos főszereplőkkel. Egy kisfiú, egy komondor és én. 

Egy történet, aminek a bájosságán jóval túlmutat a felismerés. Milyen lehet egy ismeretlen szavakkal és ijesztően kusza érzelmekkel teli világban élni?

Hol vannak a kapaszkodóik? És mekkora a mi felelősségünk?

Mikor megszületett, elterveztem, hogy normális emberként fogom kezelni.
Ennek fontos része volt számomra, hogy igyekszem nem túlóvni és nem megvédeni az élettől. Legkevésbé nem a szeretettől, a fájdalomtól, az örömtől és természetesen a bánattól sem.


Így, amikor nagy szomrúságunkra az öreg komondor "kislányunk" meghalt, egy percig nem jutott eszembe, hogy ezt ne osszam meg vele.

Végigcsinálta velem az utolsó napokat. A gyógyszerezést, meg azt is amikor Böske elutasította az ételt.... és amikor már  a tablettákat sem volt hajlandó bevenni többé.....

És persze akkor is épp velem volt, amikor azon a reggelen mentem a kennel felé és felfogtam, hogy nincs többé. Igen. Böske, sajnos elment.
Érdekes, hogy azonnal tudta. Rám nézett és azt kérdezte: "meghalt"? 4 éves és 1 hónapos volt akkor. Csupa bölcsesség és csupa érzelem.

Október 23-a volt és szakadó eső. És mi a Mátrában lakunk. Mikor elkezdtem hívni a gyepmesteri telepet, tudtam, hogy nem lesz egyszerű és persze gyors legkevésbé.

De így legalább elég időnk maradt a kérdéseire.
Semmiképp nem akartam, hogy ne tudja, hogy történt. Hogy másnap csak lemegy és üres az udvar...mi meg úgy teszünk, mintha semmi nem történt volna....

(Egyébként meg kell jegyeznem, hogy minden várakozásomat felülmúlták a gyepisek, mert 3 órán belül fenn voltak!)


Azt, hogy mi a halál, már valamikor egyszer a nyáron, elkezdtük feszegetni. De persze akkor valami pillangó, vagy katica volt az apropó és nem is gondoltam, hogy bemegy e belőle bármi. Akkor csak az volt a cél, hogy ne űzzön sportot a rovarnyúvasztásból. 

Kivártam, ahogy halad az érzelmeivel és végül megérkeztek a kérdései is. Természetesen csőstül.
"Miért halt meg? Hogyan nem vett többé levegőt? Miért úgy fekszik? Hová viszik a testét? Biztos nincs már benne? Hol van a mennyország? És a legmegdöbbentőbb: a mennyország az ugyanaz, mint a paradicsom?"

Na ezt honnan vette?! Nem firtattam, bevallom nagyon örültem neki, hogy tudja. Elkaptam ezt a szót, mint egy felém dobott mentőövet és belekapaszkodtam. Úgy éreztem ez, AZ! Ez talán az egyik legszebb elnevezése a mindnyájunk által misztikus és ismeretlen helynek.

Ez jó lesz! -gondoltam.

Igen! -válaszoltam "okosan".
-Böske jó kutya volt, Böske a paradicsomban van! 

És elképesztően büszke voltam magamra. A sokórás, mindenkit megterhelő, mindnyájunk érzelmeit felzaklató folyamat lezárult.

Próbáltam normálisan menni tovább az úton. Ha kérdezett válaszoltam, de nem feszegettem tovább. Részemről le volt zárva és úgy éreztem neki is helyére kerültek a dolgok.

Ám a harmadik napon jött a legcukibb hátbaverés, amit valaha kaptam.
Máig nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek rajta.

Játszott elmélyülve, én meg valamit tettem-vettem, amikor megkérdezte. 

-Anya!
-Tessék
-Böske tényleg a paradicsomban van?
-Persze, kicsim!
-De Ő olyan nagy. Egy paradicsom meg olyan kicsi! Hogy fér bele? Hát kilóg!


És teljesen komolyan, a probléma teljes súlyával a vállán, várta tőlem a megnyugtató választ.